Az élet minden területén az a tapasztalatom, hogy nagyon nehéz az első lépéseket megtenni. Életünk első kilométerét lefutni vagy elmondani a másiknak, hogy mennyire kedveljük. Úgy gondolom, a pszichoterápia esetében ez fokozottan igaz. Beismerni magunknak, hogy a belső világunk jobbátételéhez segítségre szorulunk, rettentő szorongató érzés is lehet. Azonban ez a kellemetlen bizsergés akár valami újnak, optimálisabbnak a kezdetét is jelenti. Kell egy jó adag bátorság ahhoz, hogy a megszokott dolgokon változtatni tudjunk. És még inkább szükségünk van kitartásra ahhoz, hogy a megkezdett úton képesek legyünk végigmenni, türelmesnek lenni, a kis sikereknek is örülni. Hiszen a pszichoterápia nem sprint, hanem maraton: az utolsó néhány kilométer a legnehezebb.

Spanyolországban élek, jelenleg kizárólag távterápiát válallok magyar, spanyol és angol nyelven.